Így zártuk az idei évet

November 23-tól az Alapítvány által ellátott gyermekek és tanulók szülei dönthettek arról, hogy az idei év hátralévő részében személyesen, a Tanodában vagy pedig inkább otthonról, online formában történjenek a fejlesztések. A döntések alapján gyakorlatilag “kettészakadt” a csapat, így voltak, akik online, s voltak, akik személyes fejlesztésben, oktatásban részesültek. Bízunk benne, hogy hamarosan már nem ez a mostani bizonytalanság lengi körül mindennapjainkat!

“Adjon Isten minden jót

Ez új esztendőben:

Vegye el mind a nem jót,

Ez új esztendőben;

Mitől félünk, mentsen meg,

Amit várunk, legyen meg,

Ez új esztendőben!”

(Népköltés)

« 2 A 2 »

Ajándék érkezett a Tanodába

Októberben a Hu-Mago Kft. lepett meg bennünket fejlesztő játékokkal, melyeket az őszi szünet után már ki is próbálhatunk! Hálásan köszönjük önzetlen felajánlásukat, melyben már nem először részesülünk általuk!

Az alábbi képek pedig még az őszi szünet előtt készültek:

Szeptemberi életképek

A tanulás és napi fejlesztés mellett ismét alkalom adódott a Lakiteleki Községi Könyvtár látogatására, mely egyben kiváló lehetőség például a várakozás gyakorlására is. Az elmúlt hónapok ideje alatt esetlegesen felkúszott kilóktól pedig Baukó Ferenc, a tanodás gyermekek önkéntes tornatanára segít megszabadulni, s rendszeres testmozgásra nevelni. Ezúton is köszönjük a fáradozásait!

Megelőző óvintézkedések a pandémia ideje alatt

2020. szeptember 1-től Tanodánk a járványügyi intézkedések betartása mellett nyitotta ki ismét kapuit. A járvány terjedésének megelőzéséhez már az első napon biztosítottunk érintésmentes lázmérőt és kézfertőtlenítőt, valamint habszappan adagolókat, papír kéztörlő-adagolót a mosdókban.

Munkatársaink időt és energiát nem sajnálva készítették fel a Tanodába járó, autizmussal élő tanulóinkat, hogy minél zökkenőmentesebbek legyenek az új szokások elsajátítása. A teljesség igénye nélkül néhány példa erre:

Kézfertőtlenítés és lázmérés

Kézmosás

Érkezés a Tanodába

Maszk használata, mielőtt belépünk egy üzletbe…

…és miután kilépünk az üzletből.

Nem is olyan nehéz ennek betartása. Elvégre:

Autizmus barát bevásárlás az Univer Coop piaci üzletében

2018. augusztus 29-től minden héten szerdán 14:00-15:00 közötti bevásárló óránkban az autizmussal élők igényeihez igazodva csökkentett fényekkel , halk zeneszolgáltatással, valamint elfogadó segítséggel várjuk az Univer piaci üzletében az autizmussal élőket. Ebben az órában a Lakiteleki Auti Alapítvány autizmus specifikus gyógypedagógusa is jelen lesz az üzletben, aki segítséget nyújthat a boltban való eligazodásban.

Cím: Kecskemét, Horváth Cirill tér 1.

Aktuális hír

Alapítványunk sikeres pályázatot nyújtott be a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. AUTMENTOR2017 pályázati kiírására, mely során 797 780 Ft támogatást nyert el “Autizmus-specifikus nevelés és oktatás támogatása VII.” címen.